Válasszon megyét

 
Videók Tovább
Parlamenti választási program 2008-2012

VIII. EGÉSZSÉGÜGY

„Ember és ember között sem az intelligencia, sem a
származás nem jelent olyan mélyreható különbséget,
mint az, hogy beteg-e valaki vagy egészséges.”
(F. Scott Fitzgerald)

Az egészséghez való jog alapvető emberi és közösségi jog. Szövetségünk célja a beteg, a biztosított jogait szolgáló egészségügyi rendszer kialakítása, a közösségünket fenyegető egészségkárosító hatások elhárítását célzó, tudományos egészségpolitika kidolgozása. Célunk egy méltányos, betegközpontú, európai minőségű ellátási rendszer kialakítása – ezért szorgalmazzuk az egészségügyi reform folytatását.

Az egészségügyi ellátó rendszer az önkormányzatok egyik legfontosabb eszköze a lakosság munkaképességének megőrzése illetve közegészségügyi biztonsága szavatolására. Ahhoz, hogy ez a rendszer hatékony legyen, két feltételnek kell megfelelnie: egyfelől, alkalmazkodnia kell a közösség – a legitim önkormányzatok által közvetített – elvárásaihoz, másrészt pedig rendelkezniük kell azzal a szakmai kompetenciával és infrastruktúrával, amely egy EU tagország egészségügyi rendszerétől elvárható.

E kettős cél elérésének leghatékonyabb eszköze egyfelől az egészségügyi ellátó rendszer decentralizációja és alárendelése az önkormányzatoknak, másrészt pedig a minisztérium szakmai koordinációjának fenntartása. Ezen rendelkezés tartalma az, hogy az egészségügyi intézmények vezetésének kinevezése, a személyzeti kérdések (létszám, képzés, fizetés, társadalmi párbeszéd stb.), tevékenységük finanszírozása, költségvetésük elfogadása, gazdálkodásuk ellenőrzése az önkormányzatok hatáskörébe kerülne, míg a szóban forgó intézmények szakmai irányítása, az egészségügyi szolgáltatások minőségi paramétereinek meghatározása és betartatása a minisztérium feladatát képezné. E szervezési megoldás előnye lenne az, hogy az egészségügyi ellátó rendszer gazdálkodását olyan testületek irányítása alá vonná, amelyek a legtöbb információval rendelkeznek a lakossági igényekről és amelyek a leginkább érdekeltek a felmerülő kérdések megoldásában. Ugyanakkor az Egészségügyi Minisztérium akadálytalanul megvalósíthatná az általa kidolgozott egészségügyi stratégiát, szakemberei révén biztosíthatná az egészségügyi rendszer fejlesztését és korszerűsítését. A decentralizációs program sikere nagymértékben függ attól, hogy megfelelő és körültekintő törvényi szabályozás biztosítsa a Közegészségügyi Minisztérium és az önkormányzatok együttműködését, a felmerülő esetleges hatásköri konfliktusok elbírálását.

A decentralizációs program konkrét formája a következő lenne: az állami tulajdonban lévő községi és városi kórházak, járóbeteg-ellátó és vizsgálati központok, sürgősségi ügyeleti központok, laboratóriumok a helyhatóságok tulajdonába kerülnek át. A megyei sürgősségi kórházak, egyetemi klinikák, monospecialitású kórházak a megyei tanácsok tulajdonába mennek át. Törvény rendelkezne arról, hogy a helyhatóságok nem változtathatják meg az ily módon tulajdonukba került egészségügyi intézmények rendeltetését, de lehetőségük van azok magánosítására abban az esetben, ha garanciát kapnak a rendeltetés megőrzésére.

A jelenlegi biztosítási rendszer két legnagyobb fogyatékossága az, hogy a biztosítási járulék behajtását ezen intézmények a Pénzügyminisztérium illetékes hatósága révén végzik, és ez csökkenti a rendszer jövedelmét, másrészt pedig az, hogy a megyei befizetések jelentős része az országos pénztárhoz kerül, s onnan osztják vissza, gyakran vitatható szempontok alapján. Azt követően, hogy megvalósulna az egészségügyi ellátó rendszer decentralizációja, már semmi sem indokolná a Pénzügyminisztérium közreműködését és a megyei szinten összegyűjtött alapok központosítását és újraosztását. A területi szinten felmerülő különbözőségek kiegyenlítésére az OEP megkapná a megyei befizetések 10 %-át, és ha még ez sem lenne elég, akkor az igazgatótanács döntése alapján felhatalmazást kapna arra, hogy megfelelő indoklás figyelembevételével és az érintett megyei pénztárak hozzájárulásával megyei átutalásokat eszközöljön.

A rezidensképzés reformja

Az elmúlt évben az NLP-RMDSZ kormány által kibocsátott 2008/12-es számú Kormányrendelet nagy előrelépést jelentett az orvosi szakképzés decentralizációja terén azáltal, hogy megteremtette az ú.n. „B” típusú (azaz közvetlenül a kórházi helyre történő) szakvizsga lehetőségét. Ennek ellenére a rezidens orvosok szakmai megbecsülése még korántsem megoldott kérdés. A rezidens orvosok – jogszabály hiányában – gyakorlatilag ápolói munkát végeznek, szaktudásukat nem gyakorolhatják a szakvizsga letétele előtt (ez az elvándorlás másik jelentős oka). Ezen a helyzeten változtatna, egy a rezidens orvosok státusát szabályozó jogszabály, amely meghatározná azon orvosi műveletek körét, amelyet a rezidens orvosok a szakképzés idején is gyakorolhatnának. Ez nagyobb felelősséget és megbecsülést jelentene a pályakezdő orvosok számára, ugyanakkor enyhítene az orvoshiány gondján.

Fontosnak tartjuk:

- A folyamatban lévő, országos egészség - felmérési program adatainak feldolgozását, hogy ennek alapján alakuljanak ki ésszerű országos és regionális egészségügyi stratégiák.
- Az ellátás a biztosítási rendszerre épül, de a közegészség és a nemzeti egészségügyi programok finanszírozása a központi költségvetésből történjen, mert ez indirekt értelmezésben nemzetbiztonsági ügy. Több éves költségvetés bevezetése az egészségbiztosításban, a kiszámíthatóság és tervezés hatékonysága érdekében.
- Az egészségügy fejlesztése az Önkormányzatok Chartája és a madridi egyezmény értelmében úgy legyen terület szemléletű, hogy az régió, eurorégió méretű legyen. A nagy beruházások, például a helikopteres légimentés más méreteket feltételez, mint az autós-mentés stb. Ezek a régiók főleg a határmenti területek számára lennének előnyösek.
- Újra kell értékelni a területi felelősség elvét. Jelenleg, ha a családorvos területén működik egy iskola vagy egy árvaház, akkor ő közegészségügyi szempontból nem kompetens, nem felelős ezekért. Tulajdonképpen a családorvos kompetenciáját kellene kiegészíteni főleg közegészségügyi feladatokkal. Ezért az önkormányzat fizessen, mert a biztosító nem számolja el. Ilyen elven lenne szervezhető a körzeti ügyelet is, városon-falun egyaránt.
- Korszerű és egységes informatikai nyilvántartó rendszer bevezetését, amely az EU tagországok hasonló rendszereivel csereszabatos. Törvény- és alkotmányellenes, hogy mindenhol, még a vényen is a személyi szám szerepel. Halaszthatatlan a biztosítási kártya kibocsátása, amely nem a személyi számot, hanem a biztosítási kódot („taj szám”) tartalmazza. Csak Romániában kerül az orvosi iratokra korlátlanul és ellenőrizhetetlenül az egyéni személyi szám (CNP).
- Megyei szinten, a Megyei Tanács keretén belül társadalmi biztonsági főosztály (egészségügyi és szociális biztonsági alosztályokkal) kialakítása, a helyi tanácsoknál pedig ilyen feladatkörű iroda foglalkozzon az infrastruktúra létrehozásával és működtetésével, mert a biztosító csak az egyénre lebontott szolgáltatást számolja el.
- Az Egészségügyi Minisztérium csak az egészségpolitikával foglalkozzon, amelyet a megyei és a helyi önkormányzatok révén valósít meg.
- Az Egészségügyi Pénztár legyen a Parlamentnek alárendelt, csak a „természetes” betegséggel kapcsolatos ellátást finanszírozza és regionális autonóm módon szerveződjön. A régiókban begyűjtött pénz 10%-a a decentralizáció jegyében a régiónál maradjon, ott kerüljön felhasználásra, akár a határon átnyúló finanszírozási lehetőséget is garantálva. Bővíteni szükséges az egészségügyi biztosítás által finanszírozott szolgáltatások körét, főleg a fogászati, valamint szemészeti kezelés és szolgáltatás terén.
- Felmérni pontosan, melyek azok az egészségügyi tevékenységek, amelyek privatizálhatóak, és határozottan megerősíteni azokat, amelyek orvosi és gazdasági szempontból nem privatizálhatóak. Jelenleg az 1983-tól változatlan módon működő állami fizetéses poliklinikákat, az esztétikai sebészetet, valamint a krónikus fekvőbeteg-ellátást és a rehabilitációs tevékenységet lehetne privatizációra ajánlani.
- Romániában hiányzik a szervezett gerontológiai ellátás. Létre kell hozni a gerontológiai (idős korú emberek) szakrendelőket és elfekvőket. Az elfekvők orvosi-szociális, kombinált ellátást jelentenek és a már létező normatívák szerint magán vagy önkormányzati tulajdonban kell őket működtetni. A jelenleg létező intézetek sem minőségben, sem a helyek számát illetően nem felelnek meg a minimális elvárásoknak sem.
- A civil kontroll befogadását a minőségi és pénzügyi ellenőrzésbe.
- Új vidéki rendelők felépítését országos pályáztatási rendszer alapján.
- Gyorsított ügyintézéssel támogatni a hazatelepedni óhajtó orvosok elhelyezkedését.
- Az anyanyelv használatának biztosítását az orvos-beteg kapcsolatában, az európai kisebbségi szabályozásnak megfelelően.
Szenátor jelöltek
Beke László

Beke László

Képviselő jelöltek
Kötő József

Kötő József

Honlapok, blogok
  • Dancs Annamari »
  • Korodi Attila »
  • Tóth Sándor »
  • Csuzi István »
  • Bogáthy Zoltán »
  • Bokor Tibor »
  • Pál Árpád »
  • Lakatos Péter »
  • Brassai Zsombor »
  • Verestóy Attila »

Az összes honlapÖsszes honlap